Csillagséta a Nagytemplom előtt 2012

Időutazás? Lehetséges? Természetesen, hiszen több ezer éve csináljuk! Csak nézz fel az égre! Belegondoltál már, hogy a csillagok fénye hány fényévnyi távolságból érkezik? (fényév = az a távolság, amit a fény egy év alatt megtesz.) Több tíz, száz, vagy akár millió éven keresztül utazik, hogy végül egy önmagát embernek meghatározó biológiai organizmus recehártyája nyelje el.

Felnézel az égre és mit is látsz?
Az Universum egy korábbi állapotát. Furcsa, de a romantikus nyári éjszakákon közösen választott csillag lehet, hogy a valóságban már nem is létetik. Csak az a kép, amit ereje teljében lévő csillag korában lelkes PR munkával terjesztett önmagáról. Ilyen vagyok, így lássatok évmilliókon át.

Felnézel az égre és mit látsz? Fogalmad sincs!
Magyarországon 2009-ben indult el a "járdacsillagászat" mozgalom, melyben lelkes amatőr- és szakcsillagászok tartanak bemutatókat, észleléseket, beszélgetéseket, előadásokat. Kiviszik az utcára a távcsöveket, a tudást. Lehetőséget biztosítva az egyszerű halandónak is a messzeség titkainak fűrkészésére.

Debrecenben hamarosan alkalom nyílik rá, a Macsed Csillagséta a Nagytemplom előtt programján.

Részletes program

Csillagséta a Nagytemplom előtt 2012 bejegyzés elolvasása

Artézis Koncert ürügyén

Sokszor elgondolkodom, van-e létjogosultsága a már meglévő a maga határai között tökéletesen funkcionáló dolgok összerakásának.

Vegyük példának a címben említett Artézis Triót. 2009-ben az addig (remélem nem sértem meg őket) bárzenészként, alkalmi összeállításban feldolgozásokat játszó zenészek, merészet gondolva összeálltak és létrehoztak egy rájuk jellemző szokatlan és új hangzásvilágot.

A jazz-rock tág határai között sokféle világ megfér, de kinek jutna eszébe, hogy a népzene dallamvilága is ideköltözhet! És láss csodát, a tehetséges fiatalok által amolyan "kelet-magyarországos"-nak nevezett hangzás és ízlés világa kitölti és betölti a jazz-rock kereteit.

Érdemes meghallgatni őket, aki nem ismeri azért, aki ismeri, hát azért. :))

A legkozelebbi koncert adatai:  Artézis Koncert

Artézis Koncert ürügyén bejegyzés elolvasása

Desert Royal koncert

 A március 16-i Desert Royal koncert betegség miatt elmarad. A koncert új időpontjáról itt olvashatsz: Desert Royal koncert

Desert Royal koncert bejegyzés elolvasása

40 éves a MACSED

 

Negyven éve alakult meg az egykori Debreceni Csillagászati Szakkör, jelenlegi nevén Magnitudó Csillagászati Egyesület Debrecen röviden MACSED. A Jubileumi programsorozatot ünnepi megemlékezéssel zárják.  részletes program

 

 

40 éves a MACSED bejegyzés elolvasása

Józsa Sándor festőművész kiállítása

 Józsa Sándor Holló László díjas festőművész kiállítása.

További információk a kiállításról.

Józsa Sándor festőművész kiállítása bejegyzés elolvasása

Solar Surf Koncert

 Solar Surf zenekar akusztikus koncerten mutatja be új albumának dalait

További információ a Solar Surf koncertről.

Solar Surf Koncert bejegyzés elolvasása

Magyar Jazz Ünnepe

 A Magyar Jazz Ünnepe jegyében fellép a Debrecen Dixieland Jazz Band és a Karosi Júlia Quartet.

További információk: a koncertről.

Magyar Jazz Ünnepe bejegyzés elolvasása

Desert Royal koncert

 Desert Royal koncert: Akusztikus koncert Két gitárral és meglepetésekkel

további információk:  Desert Royal

Desert Royal koncert bejegyzés elolvasása

MÉLY ÉG OBJEKTUMOK RAJZOLÁSA

Hírek a http://www.haab.hu -ról.

Mélyég objektumok rajzolásáról Kovács Gergő tart előadást a MACSED-ben.

Részletek: MÉLY-ÉG OBJEKTUMOK RAJZOLÁSA

MÉLY ÉG OBJEKTUMOK RAJZOLÁSA bejegyzés elolvasása